Lehet, hogy van valami közös bennünk?


Iskolás korom óta szeretek futni, de mindig fájdalmat okozott.
Kamaszként sok mindent csináltam: rajzoltam, hegedültem, énekeltem, táncoltam, s még néhány évig versenyszerűen sportoltam is – eveztem, mint a bátyáim. A versenyszerű sportolásnak egy OB bronzon kívül nem volt  hivatalos eredménye.

A legnagyobb nem hivatalos eredménye azonban az volt ennek a néhány évnek, hogy a sok minden egyéb tevékenység mellett kialakult bennem  az igény a rendszeres testmozgásra, és ez azóta nem is múlt el. Mivel hamar kiszállni kényszerültem a versenyhajóból, magam kellett megoldjam az edzéstervem. Futottam, aerobikoztam, úsztam – amikor csak tehettem. Időközben férjhez mentem, munkába álltam, szültem három gyermeket, és hipp-hopp elszálltak felettem az évek.


DecemberEgyik kedvenc képem :)A harmadik gyermekem születése után fél évvel, 2010 tavaszán – bátyám biztatására – újra elhatároztam, hogy rendszeresen futok. Persze sokat akar a szarka, nem bírja farka alapon nem voltam elég óvatos és fokozatos az újrakezdésnél, túl sokat vállaltam, a térdem viszont nem bírta, sikerült alaposan lesérülnöm. A felfüggesztett futást gyaloglással és aerobikkal váltottam ki, de keresgéltem gyógytorna lehetőséget is. Így bukkantam egy könyvre, amely kipróbált módszert ismertetett az erőlködés- és sérülésmentes futáshoz.
Danny Dreher: Chi Futás
Ez kell nekem! – gondoltam.

Kipróbáltam, működött. Azóta a futás miatt nem fájt sem a térdem, sem a hátam.


Spar_maraton_2010_(3)Így kezdtem hát a chi gyaloglás/chi futás elvei alapján gyalogolni, aztán futni. Októberben rajthoz álltam egy mini-maratonon (1/6 maraton).
Hogy volt időm edzeni 3 gyerek mellett? Beültettem a félévest a babakocsiba, és elmentünk az ötévesért az oviba. Egyébként pedig, ahová csak lehetett gyalog mentem (babakocsival). Ez a rendszer kb. 1 évig működött, amíg a kicsi meg nem tanult biztosan járni … és műanyagmotorozni. 2011 tavaszán a nyuszi meghozta a motort. No akkor már nem volt elég a gyalogló tempó, de addigra szerencsére bőven rendbe jött a térdem és egy “bakancslistás” álmom megvalósításán kezdtem dolgozni.


Még a 20-as éveim elején fogalmazódott meg bennem az igény, hogy az életem ne múljon el maratoni futás nélkül. 2011 tavaszán beszereztem egy általam teljesíthetőnek tűnő edzéstervet, és teljesen egyedül, csapat nélkül, önerőből + a családom támogatásával belevágtam a felkészülésbe. Heti 5 edzéssel. Reggel 1/2 5-kor keltem, hogy amikorra a két nagyobb gyereket ébreszteni és indítani kellett oviba/suliba kész legyek, mert a nappal a kicsié volt, az este meg a családé.

befutó Nem volt célom 4 órán belüli maratont futni.

A célom az volt, hogy a szervezők által megadott max. szintidőn belül (netto: 5ó30p) teljesíteni tudjam a távot.

Sikerült! 5ó28p alatt. 🙂

 

Azt gondolom, hogy azért is sikerült, mert a chi futás technikáját alkalmaztam – ma már tudom mennyire kezdetlegesen, mégis az izületeim csak ezért bírták ki a terhelést.

Ezért merem megosztani a tapasztalataimat, és ajánlani ezt a módszert másoknak, akiknek régi álmuk, hogy fájdalom- erőlködés- és sérülés nélkül futhassanak.

Ha nekem sikerült, Neked miért ne sikerülne?

Csáki Bea